Hogyan pótolható a Peugeot 308 CC immobilizeres autókulcs Budapesten?
Nem véletlen, ha valaki azonnal beleszeret egy Peugeot 308 CC-be, ám ha esetleg valami miatt új kulcsra van hozzá szükség, az bizony könnyen bosszantó lehet. Ám nem kell aggódni, másolásban és új kulcs készítésében is tudunk segíteni Budapesten is.
Nagyon komolyan sportos a megjelenése, ráadásul az igen kényelmesre hangolt futóműve az úthibák okozta kellemetlenségeket is lazán veszi. A nyitott tető pedig egyértelműen elhozza szabadság érzését és vonzza a tekinteteket is.
Sok dolgot talán egyedül is meg tudsz rajta javítani, ám ha valami miatt új slusszkulcsra van hozzá szükséged, akkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérned. Ezekben a modellekben beépített immobiliser van ugyanis, ami megnehezítheti a dolgot.
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha indítás előtt a kocsi magáénak érzi a kulcsot, akkor beindul. Ha nem ismeri fel azt, akkor motor egyszerűen nem csinál semmit. Ez, a kulcsban levő rendszer igazából a motorvezérlő egységgel áll kapcsolatban, ez ellenőrzi, hogy jogos vagy jogtalan használatról van-e szó. Az indításgátló megvédi a kocsidat, kulcsmásoláskor azonban ennek programozására is oda kell figyelni.
Hogy lehet másolni a Peugeot 308 CC immobiliseres autókulcsokat?
Természetesen nem lesz olyan egyszerű a dolog, mint egy hagyományos kapukulcs esetében. Nem kell azonban aggódni, hiszen ha szakemberre bízod a dolgot, akinél minden szükséges eszköz kéznél van, ez sem tart sokkal tovább, mint egy sima kulcsmásolás.
Egy laptopra, egy kommunikációs kábelre és a szóban forgó gépjárműre lesz szükség és indulhat is a művelet.
- Első körben lemásoljuk a bicskakulcsod.
- Egy kábellel összekötjük a laptopot és az autót, ezen egy speciális szoftvert futtatva, ha van Car pass kártyád, ami az autód PIN kódját tartalmazza akkor egy lépéssel könnyebb, ha nincs, akkor kiolvassuk a PIN kódod.
- Majd rátanítjuk a bicskakulcsot az autóra, amivel így már indulni fog, és a távirányító is megy. Ennél ugyanis együtt programozódik mindkettő.
Persze ehhez nem lesz elég néhány perc, viszont az eredmény magáért beszél majd, újra probléma nélkül használhatod majd a kulcsodat 1 óra múlva.
Van lehetőség slusszkulcs másolására is?
Van, és érdemes is élni ezzel a lehetőséggel, ha szeretnéd elkerülni a jövőbeni kellemetlen helyzeteket. Így ugyanis nem maradsz pótkulcs nélkül akkor sem, ha esetleg elhagyod vagy bezárod a slusszkulcsodat.
Bár egy autó megvásárlásánál alapvetően minden járműhöz két kulcs jár, előfordulhat, hogy az előző tulajtól csak egyet kaptál, vagy egyet már elvesztettél. Ha elhagyod az egyetlen kulcsodat, akkor már költségesebb lesz újat csináltatni az autódhoz, hiszen nem lesz miről másolatot készíteni, ráadásul valahogy ki is kell nyittatnod a kocsidat.
Ha csak egy kulcsod van, nem érdemes elodázni a kérdést, hanem rögtön vedd elejét a dolgoknak: mentsd el a számunkat, egyeztessünk egy időpontot! A kulcsmásolás és az új kulcs készítése mellett a helyszíni zárnyitásban is tudunk segíteni, és az országon belül bárhova elmegyünk, hogy segítsünk.
Ha autózárakról, Peugeot 308 CC immobilizeres autókulcsról van szó Budapesten, számíthatsz ránk!
- Honda Civic gyújtáskapcsoló javítás - augusztus 28, 2024
- Hyundai Ionic 2017 szabadkezes kulcsmásolás - június 25, 2024
- Kulcs nélküli Suzuki Vitara 2017 minden kulcsa elveszett - június 18, 2024