Vérprofi autókulcs másolás Budapesten
Legyen szó akár lakáskulcsról, akár autókulcsról, jó, ha több is van belőle. Az ördög ugyanis sosem alszik, így biztos lehetsz benne, hogy az egyetlen slusszkulcsod akkor fog eltűnni, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. Pontosan ezért érdemes már most legalább egy másolatot készíteni a kocsid kulcsáról. Ha Budapesten élsz, legyen szó bármilyen autókulcsról, lemásoljuk neked!
Amikor felhívsz minket, vagy eljössz hozzánk, hogy autókulcs másolásra lenne szükséged, először is lesz néhány kérdésünk. Nem azért, mert unatkozunk, és a te interjúholásoddal szeretnénk elütni a kérdést, hanem azért, mert fontos tudnunk, milyen évjáratú, márkájú és típusú autóról van szó.
Többféle autókulcs létezik ugyanis. Ezeknek a másolási technikája is teljesen más, így érdemes tisztában lenned azzal, a te járműved esetében mire kell számítanod, hiszen az árak nagyon különbözőek…
„Hagyományos” autókulcs másolása
Hagyományos kulcsok azok, melyek az 1995. előtt gyártott autókat nyitják. Ezek sima, egyszerű kulcsok, mindenféle extra nélkül. A másolás a 22 évnél idősebb autókulcsoknál nagyon egyszerű. Akárcsak egy lakáskulcs esetében, egy fogazott kulcsmásoló segítségével egy szakember néhány perc alatt rögtön elkészíti a pótkulcsodat.
Ha régi az autód, akkor mindenféleképpen tartsd kéznél egy szakember elérhetőségeit, mert a kulcsok az évek alatt elkopnak, előfordul, hogy egy idő után egyszerűen eltörnek. Természetesen ekkor sincs feltétlen minden veszve, hiszen ha két nagyobb darabba tört, akkor egy jó szakember el tudja végezni a másolást.
A hagyományos kulcsok esetében némi pontatlanság sem okoz problémát abban, hogy gond nélkül használhasd az így másolt kulcsot is. Persze mindig jobb megelőzni a bajt és már előre csinálni egy másolatot a kulcsról…
1995-ben azonban nagy változás következett be az autópiacon: ettől az évtől kezdve kötelezővé vált az indításgátlók beszerelése az autókba, a kulcsok „okosabbá” váltak hagyományos elődeiknél, ami a másolást is megbonyolítja egy kicsit
Immobiliseres autókulcs másolása
Az 1995. után gyártott autók már immobiliserrel, vagyis indításgátlóval vannak felszerelve, ezek indításához már más fajta slusszkulcs szükséges. Ebből kifolyólag sokkal biztonságosabbak is ezek a járművek, ám a kulcsok másolása nem annyira egyszerű, mint korábban. Az immobiliseres autók kulcsaiban van egy chip, amely áttételesen a kocsid motorvezérlőegységével kommunikál. Ha nincs nálad a megfelelő kulcs, ajtók nem nyílnak ki, sőt, a motor sem indul be.
Ha immobiliseres autókulcsot akarsz másoltatni, akkor az autódra is szükség lesz. A benne levő chip másolása egy speciális, számítógépes programmal történik, amit a szakember összeköt az autó rendszerével, és tulajdonképpen bemutatja egymásnak a kulcsot és a hozzá tartozó járművet. Így a kocsi motorja csak akkor indul be, ha a megfelelő autókulcsot érzékeli.
Mi történik, ha elhagyod az egyetlen autókulcsodat?
Ebben az esetben már bonyolultabb a helyzet, ugyanis nem csak kulcsmásoló szakemberre lesz szükséged, hanem valakinek ki is kel nyitnia a kocsidat. Ha így jártál, hívj minket, hiszen az autókulcs másolás mellett roncsolásmentes ajtónyitásban is tudunk segíteni!
Hagyományos kulcsok esetében egy normál kulcsmásolóra lesz segítségedre a másolat elkészítésénél, a fiatalabb kulcsok esetében a legolcsóbb megoldás szintén a másolási eljárás alkalmazása.
Fontos: ha elképzelhető, hogy a kulcsod nem elveszett, hanem ellopták, vagy ha elveszett, de azóta megtalálhatta más, akkor érdemes letiltatni az eredeti kulcsot és újat programoztatni a kocsidhoz! Ez költségesebb eljárás ugyan, de egyben biztonságosabb is.
Ha autókulcs másolásra van szükséged Budapesten, hívj minket: az előzetes telefonos felmérésnek köszönhetően felkészülten várunk téged és az autódat, így gyorsan ki tudunk segíteni a bajban.
Tel: +36 20 /575-1595
- Honda Civic gyújtáskapcsoló javítás - augusztus 28, 2024
- Hyundai Ionic 2017 szabadkezes kulcsmásolás - június 25, 2024
- Kulcs nélküli Suzuki Vitara 2017 minden kulcsa elveszett - június 18, 2024
1 nap alatt meg tudjuk csinálni, 80. 000 Ft+ Áfa
Tisztelt Cím,
Elveszettnek hitt kulcs előkerült, de szeretném lemásoltatni.
Érdeklődni szeretnék, hogy mennyibe kerülne egy pótkulcs készítése (kulcsnélküli távirányító) egy Toyota Yaris hibrid 2013-as autóhoz?
Üdvözlettel,
Bereczky Gábor
1998 as audi a6 a gömböjü. El vesztek a kulcsai az elado szerint. Menyi lene hozza?
Ha Pesten van az autó, akkor 50. 000 Ft+ Áfa