Miért ne ess kétségbe, ha az autó távirányítója nem működik?
Épp a legrosszabbkor történt, hogy az autó távirányítója nem működik…
„Nemrég cseréltem le a régebbi gyártmányú autómat egy újabb modellre, ennek örömére az utóbbi időben gyakorlatilag ki sem lehet parancsolni a volán mögül. A kényelem mellett nagyon élvezem az immobilizer nyújtotta biztonságot és a távirányító használatát is. Legutóbb éppen bútort vásároltunk, amikor…
Alaposan bevásároltunk a svéd bútoráruházban, igen nehéz darabokat cipeltünk a kocsihoz és nagyon praktikus volt, hogy már a bolt elől ki tudtam nyitni az ajtókat. Nem is sejtettem, mekkora bajba keveredek csak azért, mert nem működik az autó távirányítója.
Még egy utolsó dobozért mentem vissza, így a kulcsot a kocsiban hagytam, és a távirányítóval zártam be az autót. Gondoltam úgyis két perc múlva indulunk haza. A kocsi viszont nem nyílt ki. Hiába mentem közelebb, egyszerűen nem reagált a távirányítóra. Teljesen kétségbe estem, fogalmam sem volt, mit lehet ilyenkor tenni. Hiába nyomkodtam, semmi. Gyorsan rákerestem a neten, és megtaláltam ezt a csapatot, akiktől már a telefonban nagyon hasznos információkat kaptam.”
Miért nem működött az autó távirányítója?
A szakértő válasza:
„Annak, hogy a távirányító nem működik, számos oka lehet. Az egyik leggyakoribb ok ilyenkor, hogy lemerült a távirányítóban levő akkumulátor: ilyenkor egy gyors akksicserével egyszerűen orvosolható a probléma. Ám érdemes mérlegelni azt a lehetséges okot is, hogy az autó akkumulátora merült le. Ilyen esetben előfordul, hogy a kulcsot teljesen újra kell programozni, különösen akkor, ha az ajtó zárva van.
A kódolás egy speciális számítógépes program segítségével történik, mely egy diagnosztikai csatlakozón keresztül helyre teszi a távirányítót.”
Távirányító akkumulátor csere az órásmesternél
„Amikor a szakértő elmondta a fentieket telefonba, megörültem, mert épp volt a közelben egy órásmester. Gondoltam nagyszerű, probléma megoldva, a cuccokra vigyáz a párom, én meg elugrom kicseréltetni az akksit. A szakember egyből lebeszélt erről az ötletről, ugyanis elmondása szerint számtalan távirányító létezik, melyeket más- más eljárással kell szétszerelni.
Vannak, amelyek ragasztottak, míg másokat rejtett fülek vagy apró csavarok tartanak össze, és ezekhez nem mindegyik órásmester ért. Ráadásul, ha a túl sokáig tart a művelet, és nem szakszerű, akkor elveszhet az egyedi kód, így pedig több kárt okozunk, mint hasznot. Hiszen a távirányító kódolása többe kerül, mint az elemcsere!
Amennyiben sérül a ház, akár az egész kulcsot ki kell cseréltetni, így érdemes olyan szakemberre bízni ezt a munkát, akinek valóban ez a dolga.
Telefonálás közben vettem észre, hogy az autó világítása felkapcsolva maradt.
Tehát ezért nem működik az autó távirányítója! Rögtön elmondtam a vonalban levő szerelőnek, hogy mi történt. Azt mondta, először ki kell nyittatni a kocsi ajtaját manuálisan, bebikázni az autót, vagy fel kell tölteni az akkumulátort és ha szerencsém van, nem kell újra kódoltatni a távirányítót.
Végül megfelelő sikerült megoldani a problémát még aznap, sőt, a bútorok is a helyükre kerültek, viszont egy életre megtanultam, hogy sokkal jobban oda kell figyelnem!”
Tel: +36 20 / 575-1595
- Autó távirányító javítás: 4 bevált módszer, amivel pénzt spórolhatsz - április 12, 2025
- Fiat 500X kulcsmásolás – gyors és megbízható megoldás - március 29, 2025
- Bicskakulcs Készítés – Részletes útmutató - március 16, 2025