Mit tudsz tenni, ha a BMW E46 távirányító nem működik?
A BMW E46 szerelmesei számosan vannak, hiszen egy dögös, vagány, ugyanakkor megbízható és igazán sok élvezettel kecsegtető autóról van szó. Mivel a márka kedvelői presztízskérdésként kezelik az autó állapotát, bármilyen meghibásodás nagyon bosszantó tud lenni. Mi történik például akkor, ha a BMW E46 távirányító nem működik?
20 éve sikeres
A BMW E46 1998-as megjelenése óta szinte töretlenül a márka rajongóinak kedvence. Nem véletlen, hiszen időtálló formája és az általa nyújtott sportos vezetési élmény – aminek még az ára is megfizethető – sokak kedvencévé tette. Debütálását követően az alkotók nem álltak meg egy pillanatra sem, és a kabrió változatának 2000-es megjelenésével egy újabb vásárlói réteget céloztak meg, sikeresen. A versenyautók megszállottjairól sem feledkeztek meg, így 2002-ben világot látott az M3-as az E46 “nagytestvére”, erősebb motorral, keményebb futóművel.
Az idő múlásával a tervezők végeztek némi “ráncfelvarrást” az autó megjelenésén, de mindvégig megőrizte az egyedi, sportos külsejét. A siker talán 2002-ben tetőzött, ekkor érte el az eladási rekordját, ami több mint fél millió eladott autót jelent.
Mennyire megbízható a BMW?
Azon túl, hogy az autó valóban impozáns és férfias megjelenésű, a sikerhez nem volt elegendő a vonzó külső. A BMW tulajdonosok azért is ragaszkodnak autójukhoz, mert az megbízhatóan és többnyire hibamentesen működik. Néha azonban előfordulhatnak kisebb gondok, például a BMW E46 távirányító nem működik, és az ajtók nem nyílnak.
A meghibásodás kiindulhat az autóból, vagy akár a távirányítóból is. A legtöbb esetben az utóbbiról beszélhetünk, ilyenkor pedig jobb, ha nem esel neki az autó zárjának, mert a spontán feltörési kísérlettel a legjobb, amit elérhetsz, hogy azt is tönkreteszed.
Mivel a hiba okát eleve nem a zárrendszerben kell keresned, kár lenne azt feszegetni. Csupán annyit érhetsz el vele, hogy az is elromlik, így ha a kapcsoló problémáját megoldottad, akkor jöhet a következő gond, amire megoldást kell keresned.
Mit tegyél, ha a BMW E46 távirányító nem működik?
A zár megbütykölése tehát nem opció (ennél a típusnál a zárbetét szokott eltörni), ezt lehet javítani vagy újra cserélni.
A távirányítója ragasztott, így azt szét kell vágni, hogy beleláss. Ezt házilag nem javaslom, mert az immobilizer is sérülhet, és akkor nem is indul….
A távirányítóban nem elem, hanem akkumulátor van, beleforrasztva a panelbe. Ezt kell a leggyakrabban cserélni. Alaphelyzetben a gyújtáskapcsoló tölti. Ezt bízd mindenképp szakemberre!
De nem csak akkor érdemes minket tárcsázni, ha már ismered a hiba okát, hanem akkor is, ha fogalmad sincs honnan ered a probléma – hamar diagnosztizáljuk az autót és szakszerűen meg is szüntetjük a hibát.
Nem kell aggódnod, ha a BMW E46 ajtaja nem nyílik – hívj minket, ha bármi gond akad a távirányítóval, és segítségünkkel kis idő elteltével újra birtokba veheted a verdát.
Győződj meg szakértelmünkről és gyorsaságunkról saját magad!
- Autó távirányító javítás: 4 bevált módszer, amivel pénzt spórolhatsz - április 12, 2025
- Fiat 500X kulcsmásolás – gyors és megbízható megoldás - március 29, 2025
- Bicskakulcs Készítés – Részletes útmutató - március 16, 2025